Barion Pixel

Kreatív hidegtálak a húsvéti asztalon

Húsvétra készülődünk, a keresztények egyik legfontosabb ünnepére, és bár a koronavírus-járvány házaink falai közé kényszerít bennünket, nem szabad megfeledkeznünk ezekben az időkben sem az ünnepeink méltó módon történő megünnepléséről. 

A húsvét gyerekszemmel és felnőttként

Kislányként a húsvét mindig is óriási izgalommal töltött el, hogy szép ruhába bújva mindig izgatottan vártam a locsolókat, festegettem a tojásokat, közben tömérdek csokoládét majszolva. Anyukám és nagymamám már kora reggeltől a konyhában serénykedtek, hogy mire az első vendégünk megérkezett, a szendvicsek és a sütemények katonás rendben felsorakozzanak a húsvéti köntösbe öltöztetett asztalunkon. Az én lelkesedésem a piros tojásokig és a locsolóversekig terjedt, de ők arról gondoskodtak, hogy milyen ételek kerüljenek a vendégeink elé. 

Ma már tudom, hogy egy ünnep megünneplése úgy válik teljessé, hogy közben lehetőség van finomabbnál finomabb fogásokat is kóstolgatni. Az ünnepek az ételekről is szólnak, megkoronázzák a hagyományokról szóló programot, hogy így is tisztelegjünk a régi  szokásaink előtt. 

A húsvéti időszak kihívásai

Egyre gyakrabban hallom ismerőseimtől, hogy az egész évi hajtás közepette szinte belecsöppennek a húsvéti ünnepi időszakba. Fáradtság és időhiány miatt örülnek annak, hogy sikerül megvásárolniuk a megszokott ételeikhez a hozzávalókat, így arra már végképp nem marad energiájuk, hogy azon gondolkozzanak, hogyan dobhatnák fel az ünnepi teríték egyhangúságát. Az ünnepi ételeknek hagyománya van minden családban, de általában a háziasszonyok szeretik meglepni a családot újabb és újabb finomságokkal. Ilyenkor hamarabb támad fel a kísérletező kedv.

A húsvéti tojás tradíciója

Húsvéthoz igazán sok tradíció kapcsolódik, jó néhány az étkezési szokásokra hegyeződik ki. Tojás és sonka-fogyasztás nélkül például el sem lehet képzelni a húsvétot, amelyek tökéletes alapanyagként szinte minden hidegtálban megtalálhatók. Interneten böngészve rábukkantunk, hogy mi magyarok, évente 2,5 milliárd darab tojást fogyasztunk el, ebből is a húsvéti időszakban közel 280 milliót.

Amellett, hogy igazán egészséges, tápanyagban gazdag ételről van szó, rendkívül sokféleképpen fel tudjuk őket használni mindennapjaink, és persze ünnepi fogásaink elkészítéséhez. Húsvéti hidegtáljaink méltón oszlopos tagjai, nélkülük el sem tudnánk képzelni az ünnepi menüsort. Akár töltve, kaszinótojásként, vagy a májkrémes strasbourgi tojásként sorakoztatjuk fel őket táljainkon, vagy csak egyszerűen főtt tojásként,hidegtáljaink díszítését kifejezetten feldobják. Számos isteni finom saláta is készül többek közt tojással, ugyan picit elkanyarodva a húsvéti trendektől, de egyik személyes kedvencem a tonhalsaláta főtt tojással :).

Hidegtálak minden alkalomra

A hidegtálak legfőbb előnye, hogy az alapanyagok előkészítése után szinte pillanatok alatt elkészíthetők. Minőségi hozzávalók felhasználásával egyrészt lényegesen könnyebb munkánk lesz, másrészt olyan egyedi ízkombinációkat lehet készíteni, amelyeket máshol nem lehet megkóstolni, hiszen saját alkotásaink kerülnek az asztalra. A hidegen tálalt falatkákból összeállított tálak kitűnő választások a vendégvárás minden alkalmához. Már hidegtálunk alapjánál is bőven van szabad tér a kísérletezésre, dönthetünk a klasszikus franciasalátás alap mellett, de a majonézes burgonyasalátától kezdve a kukoricasalátán át, akár tojáskrémes alapot is készíthetünk hidegtálunknak, abszolút személyre, ízlésre szabva. De akár salátákkal is megalapozhatjuk tálunkat, hozzá finom, különleges mártogatósokkal, melyeket szintén könnyedén elhelyezhetünk a hidegtálon kisebb tálkákban. Inspirációként már mutatom is gourmet sajtos hidegtálunkat :).

Hidegtál receptek az interneten

Kezdők és gyakorlott, már-már futószalagon gyártók egyaránt kiélhetik kreativitásukat a hidegtálak díszítésénél. Ízlésesen egymás mellé társított elemek olyan kompozíciókat eredményezhetnek, hogy a készítőknek csak az elismerő dicséreteket kell bezsebelniük csodás munkájuk után. Találékonynak lenni a konyhában ma már nem feltétlenül ördöngősség, hiszen az internet tele van hidegtál receptekkel, amelyekből nagyszerű ötleteket lehet ellesni. Valamivel könnyebb képekkel illusztrált hidegtál receptekkel kísérletezni, hiszen így a legkönnyebb puskáznunk a díszítést illetően, de csupán csak inspirációként is jó szolgálatot tesznek 🙂 

Hidegtál ötletek az Oryx ízek kínálatában

A vendégváró hidegtálakról mindenkinek az jut az eszébe, hogy nagyobb társaság fogadásánál szokás őket készíteni. Mi, az Oryx ízeknél 4-5 fős hidegtálakat kínálunk, amelyek kitűnő választások a családi körben történő ünnepléshez. Klasszikus, bőséges húsos és gourmet sajtos hidegtáljaink finomabbnál finomabb falatokat tartalmaznak. 

A klasszikus, talán leginkább a húsvéti asztalra tervezett hidegtálunk egyedi házi receptúra alapján készült franciasaláta ágyon strasbourgi tojások, juhtúrós körözöttes füstölt sajtos tekercsek és majonézes tormás sonkatekercsek kapnak helyet. A friss zöldségek a díszítés mellett tökéletesen összeillenek a hidegtálak ízvilágával.  

Bőséges húsos hidegtálunkon tojáskrém adja az alapot, melyen nyársra feltekert pulykamell sonka, Pick paprikás szalámi, füstölt házi parasztkolbász, feketeerdő sonka, trappista sajt, friss zöldségek, grissini, és speciális Oryx ízek által újragondolt casino tojás gondoskodik a kiadós étkezés élményéről. 

Gourmet sajtos hidegtálunk alapját pedig rukkola saláta alkotja, rajta füstölt sonka, fekete olívabogyók, feketeerdő sonka, trappista sajt, érlelt angol cheddar sajt, különleges recept alapján készített diós márványsajt krém, nemespenésszel érlelt zöldborsos sajt, koktélparadicsomok és szőlőszemek, hogy teljes legyen az ízélmény. A megszülető mesés ízvilág tökéletes kísérője egy hangulatos beszélgetésnek az ünnepi asztal körül.

Azokra is gondoltunk, akik egyedül fogyasztanának ebédre, vacsorára ilyen ételféleséget, akár az ünnepek alatt is. Egyszemélyes sajtos, lazacos, vegetáriánus vagy magyaros hidegtáljaink között is mindenki megtalálhatja a kedvére valót. 

Bármelyiket is választják a megrendelőink a tőlünk megszokott magas minőséget és ízléses tálalást garantáljuk a számukra. 

Idén a húsvéti ünneplésre is rányomja bélyegét a koronavírus-járvány. Elmaradnak a családlátogatások, ötletes locsolóversek és köszöntések átköltöznek az online térbe. Használjuk ki az előttünk álló néhány napot az energiaszintünk feltöltésére, figyeljünk önmagunkra és szeretteinkre és fogyasszunk olyan ételeket, amelyek ízvilágukban legjobban megfelelnek számunkra!

Kellemes húsvéti ünnepeket kíván az Oryx ízek csapata!

Kedves Megrendelőink!

December 24-re már nem tudunk új rendelést felvenni.
December 25-én és 26-án ZÁRVA leszünk!
Kellemes Ünnepeket kívánunk!