Már csak egy karnyújtásnyira vannak az ünnepek, ami csak egy dolgot jelenthet:
a karácsonyi zene felkerül a lejátszási listádra, a fahéj és a gyömbér illata mindent áthat, és ha valamit nem borít tündérfény és boa, akkor arról nem is akarunk tudni.
Nagyon szeretjük a karácsonyt, de mit szeretünk még ennél is jobban?
A hasunkat – szerencsére ennek az ünnepnek az együtt töltött minőségi idő és az ajándékok mellett jelentős részét képezi a közös étkezés is.
Az elkerülhetetlen a konyhai sürgés-forgás..
A karácsonyi ünnepségek és összejövetelek megszervezésében a legnehezebb dolog nem az ünnepi díszítés, vagy annak kitalálása, hogy hogyan csomagoljuk be az ajándékokat, hogy jól nézzenek ki:
hanem a menü megtervezése.
Ízletesnek kell lennie, kiadósnak és mutatósnak, amely egyszerre mindenki ízlésének megfelel:
- nem szeretnél órákat állni a konyhában, ameddig a család és a barátok nélküled mulatnak a nappaliban.
- már így is rengeteg időd és energiád fektetted bele a készülődésbe – az ajándékok és a díszek is csodálatosak, most pedig még egy egész ünnepi menüt is el kellene készítened.
- nem szívesen választanál nehéz ételekből álló cateringet az üzleti vacsorára, hiszen a “ kajakóma “ sokkal inkább megnehezíti a sikeres üzletkötést.
Gondoltál már arra, hogy ha szendvicsekkel vagy hidegtállal készülsz:
- mindenki megtalálhatja az ízlésének megfelelőt, könnyedén elkészíthetsz vega, vegán vagy gluténmentes változatokat.
- egy-két kreatív ötlettel igazán ünnepivé varázsolhatod ezeket az ételeket.
- gyorsan elkészülnek, így garantáltan nem maradsz le a karácsonyi csodákról.
Mutatok neked néhány egyszerű de nagyszerű ötletet, amellyel leveheted a lábukról szeretteidet, barátaidat és az üzleti partnereket is.
Egy csillagfényes éjjelen..
Akár a mintás csomagolópapírra gondolunk, a karácsonyfa csúcsdíszére vagy más dekorációs elemekre, a csillag szimbólum szinte elengedhetetlen az ünnepek során.
Mit szólnál, ha a szendvicseid is ebben a formában tündökölnének?
- Mézeskalács kiszúróval készíts néhány csillag alakú darabot az általad választott kenyérből.
- Válassz feltéteket: a főnököd megőrül a serrano sonkáért, esetleg a párod a cheddar sajt nagy szerelmese? Készíts különböző íz kombinációkat.
- Kezdődhet az összeállítás! Vegyél egy csillag formájú kenyeret, erre tedd fel a választott feltéteket, majd keretezd őket még egy kenyérdarabbal. Jöhet a következő réteg! Ennek a tetejét zárd le egy újabb csillaggal, majd egy fogpiszkálóval szúrd át az egész szendvicset, hogy biztosan stabil maradjon.
Tipp: Ha még jobban feldobnád ezeket a falatokat, megkenheted a kenyeret valamilyen különleges krémmel, esetleg egy kisebb csillag formájú kiszúró segítségével sajtból csúcsdíszt is készíthetsz a fogpiszkáló tetejére.
Pár perc alatt igazán ünnepélyes szendvicseket készíthetsz, amelyek közül mindenki megtalálhatja az ízlésének megfelelőt.
Krumplicukor, csokoládé jaj de jó, de a virgács jó gyereknek nem való..
Kedveznél az édesszájúaknak is? Akár a gyermekek, akár az édesség kedvelők szívébe lopnád be magad, van egy zseniális ötletünk!
Édes, zamatos és különleges? Itt a megoldás:
- Válassz olyan kenyeret, amelyen elég helyed lesz alkotni: erre kerüljön fel egy mogyorókrém vagy csokoládékrém alap.
- Mi az, ami szerinted tökéletes kiegészítője a csokoládénak? A narancsos, almás vagy meggyes édességet részesíted előnyben? Mi a gránátalmára és a mini mályvacukorra esküszünk!
- A cukrokból helyezz a kenyér aljára egy csíkban néhány darabot, a tetejére pedig egy kis gombócnyit. A két rész közti helyet háromszög alakban töltsd fel lédús gránátalmával: tádám, kész is a mikulás sapka!
Tipp: Ha még nem érzed elég ünnepinek az elkészült szendvicset, akkor cukorból készült csillagok vagy fenyőfák segítségével feldobhatod az elkészült ételt. Valami más ízkombinációra vágynál? Válaszd a karamellkrémet alapul, a gránátalmát pedig váltsd le sima almakockákra, amelyeket akár egy kis fahéjjal is megbolondíthatsz.
Biztosan örülni fognak ennek a receptnek azok, akik az édes ízek megszállottjai, emellett pedig a kreativitásod is biztosan lenyűgözi őket.
Jaj, de nagyon hideg van, ropog a hó alattam..
Valami igazán lélegzetelállító finomsággal készülnél? Mit szólnál, ha egy egész tálcányi finomságot tennél az asztalra?
A hidegtálak célja, hogy kellemes kontrasztot teremtsenek az egyes falatokban lévő különbségek között. Szeletelt bagettet, gyümölcskonzervet, mustárt vagy ízesített olívaolaj? A lehetséges kombinációk száma végtelen.
Szó szerint bármit használhatsz, amiről úgy gondolod, hogy a vendégeidnek tetszeni fognak:
- A húsos feltétek lehetnek: sonka, pepperoni, prosciutto, sült marhahús, szalonna.
- A sajtok tárháza szinte végtelen: kemény sajtok (parmezán), félkemény sajt (cheddar, gouda), kéksajt (roquefort, gorgonzola), lágy sajt (krémsajt, mozzarella, camembert).
- A gyümölcsökről se feledkezz meg: friss epret, áfonyát, szedret és málnát is használhatunk, ám ebben az időben inkább a szárított gyümölcsöket ajánlanánk – mangót, sárgabarackot, arany mazsolát, ananászt, szőlőt, fügét, esetleg narancs szeleteket.
- Hagyj helyet a zöldségeknek: uborka, sárgarépa, zeller, paradicsom (gyümölcs, de leginkább zöldségekkel tálaljuk), zöld, fekete vagy kalamata olajbogyó (ismét egy gyümölcs, de a legjobban illik a zöldségekhez).
- A diófélék és magvak a tél elengedhetetlen alapanyagai: mandulát, diót és tökmagot is tálalhatunk.
- Krémek minden mennyiségben: próbálj meg különféle befőtteket és kenhető ételeket is elhelyezni a tálcán: gyümölcs befőttek, lekvár, zselék és pikáns krémek.
- Mindennek az alapja, a kenyér: készülj francia bagettel, gluténmentes változattal, sokmagvas kenyérrel – fontos, hogy legyen választási lehetőség, hiszen ez lesz a hidegtál egyik legfőbb szereplője, amelyet mindenki fogyaszt.
Csemegézzetek közösen, mutassatok meg egymásnak ízletes összeállításokat és szórakozzatok egy hatalmasat, miközben jól megtömitek a pocakotokat is.
Ha valaki másra bíznád az elkészítésüket..
A szendvicseket és a hidegtálakat az első osztályról szállítjuk hozzád.
Karácsonyi szendvics csodák:
Az 50 darabos karácsonyi szendvics csomagunk változatos feltétei biztosan mindenki ízlését kielégítik, ünnepi megjelenésükl pedig vonzóbbak lesznek a látogatóid számára.
Tökéletesek ünnepi uzsonnákhoz, előételek helyett, céges karácsonyi vagy egyéb összejövetelekhez:
a falatok alapesetben rozs bagettből készülnek, de természetesen fehér kenyérből vagy gluténmentes kenyérből is meg lehet őket rendelni – ezt és a laktózmentes követelményt a megjegyzés rovatban kell feltüntetni rendeléskor.
Mi van a csomagban?
10 db fekete erdei sonkás szendvics márványsajttal
10 db sajtos hóember szendvics
10 db virsli-csizma szendvics
10 db sonkafa karácsonyi szendvics
10 db vegetáriánus szendvics avokádókrémmel
Tedd őket kosárba, mi pedig egyenesen az ünnepi asztalra szállítjuk – anélkül, hogy neked még több energiát kellene a fogásokra fordítanod.
Bámulatos hidegtálak:
Hidegtálaink egyszemélyes, kétfős de akár négy-ötfős változatban is elérhetőek és tökéletes választást jelentenek: mindegy, hogy az ízekről vagy a szépségről van szó, garantáltan hozzájárulnak rendezvényed sikeréhez.
A finom sajtok és sonkák szerelmese vagy?
Eltöltenél egy csendes borozgatós estét a pároddal a karácsonyfa alatt?
A sajtos 2 személyes grazing box neked lett kitalálva!
Egy örökzöld hidegtállal nyűgöznéd le a családodat?
A nagyszüleid szerint körözött és a sonkatekercs nélkül nincs ünnep?
A klasszikus hidegtál lesz az, amit te keresel!
Az üzleti karácsonyi partin lepnéd meg az alkalmazottaidat valami finomsággal?
Úgy érzed, a nehéz üzleti év után kijár nekik valami igazán különleges?
Válaszd a gourmet sajtos hidegtálunkat!
Kipihennéd az előkészületek fáradalmait és egy kis kényeztetésre van szükséged?
Éppen elindítanád a kedvenc karácsonyi filmedet amikor rájössz, nincs semmi nassolnivaló – anélkül pedig nem film a film.
Az egyszemélyes lazacos hidegtál megadja majd neked azokat az ízeket, amelyekre vágysz.
Még teljesebbé tennéd az élményt? Kiváló, különleges receptek alapján készült mártogatós krémeinket friss és ropogós zöldségekkel társítjuk: lazackrém, csípős és eredeti körözött, közel-keleti receptúra alapján készült humusz is kerülhet idén az asztalra.
Add le rendelésed időben: a kiszállítást megelőző napon 16 óráig tudunk legkésőbb megrendelést fogadni, azonban ha nagyobb létszámú az esemény, akkor az eseményt megelőzően 2-3 napon belül érdemes elküldeni az igényeket.
Próbáld ki receptjeinket, öltöztesd a szendvicseidet ünnepi köntösbe, hogy igazán szívmelengető élményben lehessen része a vendégeidnek.